Interjú a fedőlap alkotójával: Megyes Diana

Ki vagy Te és mivel foglalkozol?

Medi vagyok és keresem az utam – általában az optikán keresztül.

Mi a fedőlap története?

Miután előttem ezt a képet, rögtön felkiáltottam magamban hogy COOL! ;), egyébként mert szeretem az egyszerű, letisztult de mégis nagyszerű dolgokat – legyen az egy fénykép, film, vagy akár újság/magazin, mint a lecool -, amiket ha szemlélsz, mégis rengeteg hatás ér. Ezen a képen sok apró mozdulat, különböző nemzetiségű férfiak, nők, gyerekek láthatóak – ez a leírt “káosz” mégis egy egységes egésszé áll össze. Beindítja a képzelőerőt, élményeket hoz felszínre, történeteket mesél…

Majdnem minden képed fekete-fehér…

A színek sokszor elviszik a szemet az igazán lényeges momentumokról és részletekről. Szeretem alakokon és sziluetteken keresztül bemutatni az embert és környezetét –így hagyok kiskaput arra, hogy a néző gondolja tovább: ki lehet a figura, mit keres ott és mennyire áll harmóniában az adott pillanattal? Egyébként pedig sajátos vonal a régi és az új között – 18 éves koromig csak analóg fotográfiával foglalkoztam, és nem akartam, hogy ez az élmény elvesszen a digitális „átállás” miatt.

Van olyan szituáció, amikor mégis mindenképp színesben fényképeznél?

Persze. Nem működik minden kép fekete-fehérben.

Vannak kedvenc témáid, amiket felkutatsz, vagy sodródsz a pillanattal?

Rettentő spontán ember vagyok még akkor is, ha az adott témára “rámegyek”. A pillanat vibrálni kezd, majd lelassul, szinte állóképpé dermed – ekkor exponálok, s az események újra százszoros sebességgel robognak… Olyan fajta adrenalin, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy jó képek készüljenek.

Miben más egy fotós szeme, mint egy átlag „halandó” szeme? :)

Talán annyiban, hogy tudnia kell más szemével is látni. Ő a kapu vagy híd maga a kép és az átlag „halandó” között.

Szerinted melyik az az érzés, amit a Te képeid leggyakrabban kiváltanak a közönségből? Vagy mit szeretnél, ha milyen érzelem lenne az?

Ha valaki úgy kattint tovább valamelyik képemről, hogy azon elmélkedik: „Ezt a képet én is készíthettem volna!”, vagy sokkal inkább: „Ezen akár én is ott lehetnék…”, nem pedig: „Ez egy jó kép.”, akkor azt hiszem, jó munkát végeztem.